Tavaszi fészekrakó

Műhelymunka, 2016. 03. 02.

Készíts mutatós húsvéti fészket gyorsan, és egyszerűen.

Lassan ugyan, de azért mégis csak tavasz lesz nemsokára. Ez pedig nálunk azt jelentik, hogy megkezdődik a piacszezon, és vasárnaponként ismét a Liliomkertben leszünk.

Idén jó nagy adag festett tojással is várjuk a tavaszt. Ezekhez szerettünk volna valami hangulatos „tárolót” készíteni, ami szép dísze lesz majd a standnak. Mi másban is mutathatna legjobban egy adag tojás, mint egy fészekben?

Ami kelleni fog: 

  • Fűzfavessző
  • Kenderzsineg
  • Moha
  • Metszőolló
  • Olló

Kapóra jött, hogy az egyik környékünkön lévő fűzfa – Balaton-part lévén van belőlük elég – ágait visszavágták, hogy ne lógjanak túlságosan az útra. A vesszőkből szedtünk egy jó nagy csokorral. Ezek az ágak vékonyak, nagyon hajlékonyak, így semmiféle előkezelést – pl. áztatást – nem igényelnek felhasználás előtt. Egy 17 cm átmérőjű fészekhez kb. egy nagyobb maréknyi, kb. 0,5-1 m hosszú vesszőt használtunk.

Egy kisebb kötegből kört hajlítottunk, majd a kiálló véget elkezdtük körbetekerni ezen az alapon. Nincs szükség ragasztóra, vagy drótra, könnyen megáll csak úgy magától is.

A végeredmény egy helyes kis koszorú lett. Ha itt megáll az ember, akkor ebből a fonatból remek ajtódísz készülhet.

A nagy koszorú mellé még egy kisebb, és egy icipici is készült. Végül a hármat egymásba raktuk úgy, hogy a legnagyobbat egy kicsit felfelé húztuk, hogy kialakuljon a fészek formája.

Bélésanyagnak szálakra bontottuk egy darab vastagabb kenderzsineget. Az így kapott kócot szépen bedolgoztuk az ágak közé és a fészek közepét is kibéleltük bele. Még egy kis moha, és pár szem pettyes toll következett, és kész is.

Jöhetnek a tojások! A natúr alapanyagoknak köszönhetően bármilyen stílusú enteriőrben remekül mutat.

Fürjtojásokkal:

Készíts húsvéti dekor fészket gyorsan, és egyszerűen

Az ibolyás tojásainkkal:

Ibolyás húsvéti tojás

Persze nem mindenkinek van lehetősége fűzfavessző beszerzésére. Remek, bárki számára elérhető alapanyag lehet a vastagabb kenderzsineg. (Barkácsboltban, írószerboltban, hobbiboltban érdemes keresni.)

Ebből nagyon cuki kis fészkeket lehet készíteni, amiket aztán húsvéti ajtódíszek, asztaldíszek dekorálására lehet felhasználni. Ugyanazzal a technikával készült, mint a vesszőfészek.

(Ennél már az összeállításnál szükség lehet ragasztópisztolyra is.)

Levegőn száradó, vagy épp süthető gyurmából lehet bele készíteni apró tojásokat is.

Ami még alkalmas lehet fészeképítésére:

Bármilyen vékony, hajlékony ág: pl. nyírfavessző, szőlővessző, friss barka

Kenderkóc – vízvezetékek szerelésénél használják tömítésére, illetve babakészítéshez is jó, ezért barkács-, és hobbiboltokban egyaránt előfordul.

Szalma, széna – kisállat-kereskedésben beszerezhető

Raffia, szizál – hobbiboltokban keresd

+ 1 Tipp: az alapanyagokat koszorúalapra, vagy fonott kosárra, kaspóra is rádolgozhatod. Ha a kaspós megoldást választod, akkor középre cserepes virágot, vagy oázis felhasználásával élő növényt is tehetsz.

Cimkék:diy, fészek, tavasz

Hozzászólás

Kosárba

Kosárba helyezve

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbálja újra.