Bogyós ajándékkísérő kártya egyszerűen

Műhelymunka, 2016. 10. 18.

Ha egyszerre több személyt ajándékozunk meg és kérdésessé válhat a címzett/feladó személye, vagy épp csak szeretnénk néhány kedves sort fűzni a meglepetés mellé, elkerülhetetlen az ajándékkísérő kártya használata.

Természetesen, ahogy manapság már minden, ebből is ezerféle sorakozik a boltok polcain, és letölthető-nyomtatható verziók is szép számmal elérhetőek. Saját tapasztalatunk azonban az, hogy ezt szinte mindig elfelejtjük beszerezni, a házi nyomtatás feltételei pedig nem minden esetben adottak.

Szerencsére egy egyszerűbb vonalvezetésű fazon elkészítése otthon is könnyen kivitelezhető

Mivel még javában tombol az ősz, és az új keletű bogyómániánk, ennél a témakörnél maradva készítettünk két variációt.

Az első megoldás stencillel készül.

A sablon többször is felhasználható, és a kézi festésnél gyorsabban készíthető el vele minta, így jó megoldás, ha több kártyát kell elkészíteni.

A stencilt egy leharcolt műanyag mappa (gyorsfűző) átlátszó fedlapjának sarkából készítettük.

A mintát felrajzoltuk egy papírra. Ráragasztottuk az átlátszó műanyag lapra, majd szikével óvatosan kivágtuk. (Nagy motívumoknál jó éles tapétavágó is megteszi.) Nem érdemes túlcizellálni, mert túl macerás lesz kivágni.

A stencilt papírra fektetve szivacs, vagy ecset és akrilfesték felhasználásával készül a minta. Mi felszeletelt közönséges mosogatószivacsot használunk erre a célra. (Ha a szivacsot azonnal kimosod használat után, többször is használható.) Ha zavar, hogy maszatos lesz a kezed, szivacsecsetet is lehet kapni. 

A csipkebogyó apró szőreit lusták voltunk kivágni, így azok utólag, filccel készültek.

Érdemes nagyobb méretben is kipróbálni. Így egyrészt a mintát is sokkal könnyebb kivágni (akár kisollót is használhatunk hozzá), másrészt akkor egyedi csomagolópapírt készíthetünk a segítségével.

A másik bogyós minta pecsételéssel készül.

Nem kell hozzá más, csak egy radíros végű ceruza vagy toll. Mi egy radíros végű filctollal dolgoztunk. (Elképzelésünk sincs, minek egy alkoholos filc végére radír...)

A radírt kicsit megtunkoljuk egy tintapárnán, és már kezdődhet is a bogyógyártás. Ha nincs tintapárnád, sima filctollal átszínezett radírral is működik.

Az ágakat és leveleket egy vékony, barna filctollal rajzoljuk meg. Ez kicsit macerásabb, mint a stenciles verzió, de ha csak pár ajándékkísérőt kell készíteni, akkor tökéletesen járható út.

Csak egy lyuk kell valamelyik sarkába, és mehet is a csomagra.

A kártyákhoz a szokásos nátronpapír csomagolót, és kenderzsineget használtuk. Mutatósabbá tettük a kompozíciót egy-egy bogyós ággal. Nem csak ősszel használható ez a motívum. Fenyőággal, esetleg megfelelő színvilágú szalaggal kiegészítve a karácsonyi ajándékok dekorálására is tökéletes.

+1 Tipp:

A kártyákat legegyszerűbben sima irodai papírlyukasztóval lyukaszthatjuk át. Ha ilyen nincs otthon, és nem szeretnéd széles szalagra felfűzni, akkor egy vastagabb tű is megteszi. Ha ezt használod, akkor fektesd a kártyát valamilyen stabil, de megfelelően puha felületre (pl. parafa, vagy fenyő deszka), amibe a tű bele tud állni. Így elkerülheted azt, hogy lyukasztás közben a kártya meggyűrődjön.

Mostanában inkább a csipkebogyó mintára vagyunk rákattanva, így ebből a variációból készült egy csokornyi kártya. Megspékeltünk még fém ringlivel, és vidám, pöttyös textilmasnival. Úgy döntöttünk, hogy az őszi rendelések mindegyikéhez ilyen kísérőkártyát küldünk majd.

Cimkék:ajándékkísérő, csomagolás

Hozzászólás

Kosárba

Kosárba helyezve

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbálja újra.